int(5519)

Drágul az Euro 6-os teherautók útdíja Ausztriában

Annak ellenére, hogy márciusban az osztrák szállítmányozási miniszter, Norbert Hofer biztosította róla a szállítmányozókat, hogy nem lesznek ilyen drágulások, múlt pénteken az osztrák kereskedelmi kamara részéről (WKÖ) Günther Reder bejelentette, hogy az Euro 6 károsanyag kibocsátási szabványnak megfelelő teherautók több százalékos drágulásra számíthatnak.

A szállítmányozási miniszter személyének megváltoztatása után az osztrák kormány úgy döntött, hogy emeli az Euro 6 szabványnak megfelelő teherautók teherautók díjszabását. A drágulás összege 4 százalék lesz és várhatóan a jövő év elején lép hatályba.

Günther Reder, az osztrák Kereskedelmi Kamara Szállítmányozási Szövetségének elnöke (WKÖ) nem rejtette véka alá csalódottságát.

Sajnálatos, hogy a politikusok számára a fuvarozókra vonatkozó szerződések és kötelezettségvállalások egyértelműen semmit sem jelentenek – véleményezte Reder az áremelések előkészítésével kapcsolatban.

Azt is kritizálta, hogy a kormány nem tartotta be a 2017 évi ígéretét a 2 százalékkal magasabb emeléssel, mint a 2018-as inflációs ráta. Reder szerint az emelés mögött az áll, hogy egyre inkább csökken a költségvetés útdíjból származó bevétel.

Az alacsonyabb kibocsátási szabványnak megfelelő teherautók száma egyre csökken, ezért a döntött úgy a kormány, hogy emeli a legmagasabb szabványú díjakat.jelentette ki Platter.

Azt viszont pozitívnak tekinthető, hogy a drágulást már most bejelentették, melynek köszönhetően a fuvarozók jobban felkészülhetnek a magasabb költségekre. A módosító indítványt a szakértőkhöz irányították – a hatáskörrel rendelkező miniszterekhez és a tartományok kormányaihoz, a jogi csoportok és szervezetekhez, amelyek tapasztalni fogják az árak változását.

[source: trans.info]

Érdekelheti Önt akár:

Fellélegezhetnek a jàrművezetők. Az Európai bíróság szerint diszkriminatív a német útdíj.

Az Egyesült Királyság legfiatalabb teherautó sofőrje egy 18 éves divattervező diáklány

Ausztriá smart kijelzők mutatják a kamionosoknak, hogy van-e hely a parkolóban

Az ADAC 10 javaslata a hivatásos sofőröknek – hogyan viseljük el hőséget

    Szeretne többet tudni?
    Szakértőnt felveszi Önnel a kapcsolatot.

    Kapcsolódó cikkek: