Annak ellenére, hogy márciusban az osztrák szállítmányozási miniszter, Norbert Hofer biztosította róla a szállítmányozókat, hogy nem lesznek ilyen drágulások, múlt pénteken az osztrák kereskedelmi kamara részéről (WKÖ) Günther Reder bejelentette, hogy az Euro 6 károsanyag kibocsátási szabványnak megfelelő teherautók több százalékos drágulásra számíthatnak.
A szállítmányozási miniszter személyének megváltoztatása után az osztrák kormány úgy döntött, hogy emeli az Euro 6 szabványnak megfelelő teherautók teherautók díjszabását. A drágulás összege 4 százalék lesz és várhatóan a jövő év elején lép hatályba.
Günther Reder, az osztrák Kereskedelmi Kamara Szállítmányozási Szövetségének elnöke (WKÖ) nem rejtette véka alá csalódottságát.
Sajnálatos, hogy a politikusok számára a fuvarozókra vonatkozó szerződések és kötelezettségvállalások egyértelműen semmit sem jelentenek – véleményezte Reder az áremelések előkészítésével kapcsolatban.
Azt is kritizálta, hogy a kormány nem tartotta be a 2017 évi ígéretét a 2 százalékkal magasabb emeléssel, mint a 2018-as inflációs ráta. Reder szerint az emelés mögött az áll, hogy egyre inkább csökken a költségvetés útdíjból származó bevétel.
Az alacsonyabb kibocsátási szabványnak megfelelő teherautók száma egyre csökken, ezért a döntött úgy a kormány, hogy emeli a legmagasabb szabványú díjakat. – jelentette ki Platter.
Azt viszont pozitívnak tekinthető, hogy a drágulást már most bejelentették, melynek köszönhetően a fuvarozók jobban felkészülhetnek a magasabb költségekre. A módosító indítványt a szakértőkhöz irányították – a hatáskörrel rendelkező miniszterekhez és a tartományok kormányaihoz, a jogi csoportok és szervezetekhez, amelyek tapasztalni fogják az árak változását.
[source: trans.info]
Érdekelheti Önt akár:
Fellélegezhetnek a jàrművezetők. Az Európai bíróság szerint diszkriminatív a német útdíj.
Az Egyesült Királyság legfiatalabb teherautó sofőrje egy 18 éves divattervező diáklány
Ausztriá smart kijelzők mutatják a kamionosoknak, hogy van-e hely a parkolóban
Az ADAC 10 javaslata a hivatásos sofőröknek – hogyan viseljük el hőséget